Sportfilozófiám
Ahhoz, hogy valaki a mindennapjaiba beépítse a rendszeres sportolást, szerintem már gyermekkorban meg kell szerettetni a mozgást. Mindegy, hogy úszni, teniszezni, atletizálni vagy akár kerékpározni visszük a gyermeket, a lényeg, hogy olyan szinten hozzászokjon a testmozgáshoz, hogy később ne tudjon létezni nélküle.
Nagyon fontos, hogy egyik sportágat se akarjuk ráerőltetni gyermekünkre. Hagyjuk, hogy megtalálja azt a testmozgást, amiben igazán örömét leli, mert akkor biztos, hogy nem fogja abbahagyni, és felnőtt korában is igénye lesz a rendszeres sportolásra.
Mi a helyzet azokkal, akiknek nem adatott meg, hogy gyerekkoruktól fogva hozzászokjanak a mindennapi sportoláshoz? Őket több kategóriába lehet osztani.
Vannak az igazán lustának minősíthető emberek, akikben még az elhatározás sem születik meg, hogy rávegyék magukat egy kis mozgásra. Ők tökéletesen jól érzik magukat a semmittevéstől, és körültekintően odafigyelnek, hogy ne érje őket semmilyen fizikai megterhelés. A legnagyobb kihívást ez a csoport jelenti nekünk, edzők számára, hiszen ahhoz, hogy rávegyük őket a sportolásra, rendkívüli erőfeszítésre, és különböző pedagógiai, pszichológiai eszközökre van szükség.
Vannak az ún. „holnaptól elkezdek mozogni” jelmondatot hangoztató embertársaink, akikben már az elhatározás megszületett, hogy beiktassák mindennapjaikba a rendszeres testmozgást, de ennél tovább azonban ritkán jutnak. Ennek több oka is lehet, aminek boncolgatásába most nem mennék bele. Mindenesetre őket már sokkal könnyebb elcsábítani egy fitness stúdióba akár egy aerobik órára, akár egy konditermi edzésre. Náluk a legnagyobb kihívást a rendszeresség kialakítása jelenti. Hosszas gondolkodás után végre lemerészkednek egy edzőterembe, lelkesedésük azonban pár alkalom erejéig tart, azután szépen lassan elkezdik keresni a kifogásokat, hogy miért nem tudnak eljárni edzeni. Pedig ha egy picit is kitartóbbak lennének, átesnének azon a bizonyos holtponton, ahonnan már nem lenne visszaút a mozgásszegény életmód felé. Ugyanis aki egyszer ráérez a sportolás ízére, és sportolás okozta jótékony hatásokat a saját bőrén tapasztalja, biztos, hogy kifogások helyett a rendszeres sportolás lehetőségeit fogja keresni.
Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni- és ezzel kicsit magam ellen beszélek, mint aerobik oktató és személyi edző- hogy a mozgásban gazdag életmód kialakításához nem feltétlenül kell edzőterembe járni. Sokan unalmasnak találják a konditermi edzéseket, nevetségesnek és haszontalannak az aerobik órákat. Tőlük nem várható el, hogy a mindennapi testmozgást négy fal közé zárva valósítsák meg. Számos alternatívája létezik az edzések rendszeres kialakításának. Vegyük például a legősibb, legegyszerűbb, legolcsóbb és legkímélőbb mozgásfajtát, a sétálást. Naponta egy óra séta, és máris elindultunk a tespedt életmódból egy mozgékonyabb életvitel felé.

